Cikkek
-
Lassan csökken a Nokia vesztesége
A finn vállalat pénzügyi mérlege továbbra is negatívban van, de a Lumia modellek forgalma egyetlen negyedév alatt közel harmadával bővült.
Hír 113
-
Notebook-táblagép invázió várható
Az Intel szerint ötven Haswell alapokon nyugvó hibrid modellekkel készülnek gyártópartnerei.
Hír 39
-
LG blog: Okostelefonos tartozékok
Kipróbáltuk a világ legkisebb indukciós töltőjét és a gyártó új hordozható akkumulátorát.
Blogbejegyzés 13
-
Rövidesen érkezik az LG G2
A dél-koreai gyártó hivatalosan is megerősítette az Optimus G Pro utódjának érkezését.
Hír 3
-
iPhone 5S – integrált ujjlenyomat-olvasóval
A menügomb helyett végül az érintőkijelzőbe kerülhet az Apple ujjmintázat letapogatója.
Hír 89
-
Exynos 5 Octa – továbbfejlesztve
Bejelentette a második generációs nyolcmagos processzorának érkezését a Samsung.
Hír 34
-
Nexus 7 – 4 GB operatív tárral?
Pletykák szerint a jelenlegi sorozatnál drágábban, de sokkal jobb műszaki felszereltséggel érkezik a Google és ASUS referencia táblagépe.
Hír 88
-
Sajtóképen a Droid Ultra
A fekete és fehér árnyalatok után a Motorola csúcsmobiljának vörös változata is napvilágot látott.
Hír 48
-
Xenium 8510 – hosszú üzemidővel
Méretes HD kijelzővel és háromnegyed napos beszélgetési idővel kecsegtető akkumulátorral érkezik a Philips legújabb Android mobilja.
Hír 29
-
Alkalmazásbemutató: Close2U
Androidos készülékekre elérhető helyfüggő csevegőalkalmazást próbáltunk ki, mely teljes mértékben magyar fejlesztésű.
Hír 12
-
Magyarországon is elérhető a Play Books
Immár Magyarországon is használható a Google könyvesboltja.
Hír 47
-
Újabb Galaxy S4 variáns a láthatáron
Rövidesen Dél-Koreán kívüli is elérhető lesz a Samsung csúcsmodelljének Snapdragon 800 processzorral szerelt változata.
Hír 36
-
HTC One mini – mi változott?
Azonos stíluselemekből, de visszafogottabb komponensekből érkezik a tajvani gyártó csúcsmodelljének kompaktabb kiadása.
Hír 179
-
Meizu MX3 – 5,1 hüvelykes Full HD kijelző
Felbukkantak a Meizu következő csúcsmodelljének első látványtervei.
Hír 974
-
Optimus G Pro – negyven új országban
Rövidesen Európa és Latin-Amerika valamennyi régiójában elérhető lesz az LG jelenlegi legerősebb készüléke.
Hír 28
-
Nubia Z5 mini – az óriás törpe
A ZTE csúcsmodelljének kompakt kiadása is bivalyerős lett, bár a „mini” jelző enyhén szólva is megmosolyogtató.
Hír 33
-
Galaxy Flip – az okos kagyló?
Dél-Koreai források szerint a Samsung a néhány éve még rendkívül népszerű kagylómobilok visszatérésén gondolkodik.
Hír 59
-
Ma debütál a One Mini
A HTC egy újabb „apró bejelentésre” készül, melynek színhelye ezúttal is London lesz.
Hír 100
-
Egy buta, egy okos Samsung újdonság a Vodafone-nál
Készülékek terén nem sok változás történt, de másban viszont igen.
Blogbejegyzés 2
-
Újabb fotón az „Aristo”
Az első rövidke videó után újabb képeken is felbukkant a BlackBerry öthüvelykes csúcsmodellje.
Hír 11
-
Mobilarena TV: Firefox OS és Alcatel OT Fire
A mai adásunkban a Firefox OS-ről lesz egy áttekintés, minden csínja-bínja elemzésre kerül, emelett pedig még egy Alcatel telefont is tesztelünk.
MA!TV 187
-
Ilyen lesz a One Mini
Megerősítést nyert a HTC idei csúcsmodelljére hajazó kisebbik változatának műszaki specifikációja.
Hír 119
-
Bluetooth 4.0 frissítéssel készül a Nokia
A Lumia sorozat legtöbb tagja az „Amber” frissítésnek köszönhetően Bluetooth LE kiegészítőkkel is kompatibilissé válnak.
Hír 29
-
Xperia „Honami” – további részletek
Minden részletében ismertté vált a Sony fotózásra kiélezett vízálló csúcsmobilja.
Hír 26
-
MediaPad 7 Youth – Full HD kijelzővel
HSPA+ modemmel és „retina” kijelzővel szerelt strapabíró alumínium táblagéppel rukkolt elő a Huawei.
Hír 19
-
Galaxy blog: Tokok a Galaxy S4-hez
Kipróbáltuk a Galaxy S4 mellé vásárolható S Charger Cover, Protective Cover+ és Flip Cover névre hallgató kiegészítőket.
Blogbejegyzés 9
-
Lumia 625 – 4,7 hüvelykes kijelzővel
Kínában debütál a Nokia méretes kijelzővel szerelt Windows Phone 8 alapmobilja.
Hír 52
-
WP blog: Megérkeztek az első Lumia 1020-szal lőtt fotók
A Nokia a bemutató után nyilvánossá tett néhány fényképet, mely az újdonság kamerákával készült.
Blogbejegyzés 136
-
Koreában debütál a „Honami”
A Sony is megerősítette a fotózásra kiélezett csúcsmobil év végi premierjét.
Hír 82
-
Újabb képen az „Aristo”
A BlackBerry rövidesen bemutatja telefonos portfóliójának eddigi legnagyobb tagját.
Hír 16
-
Ilyen lesz a HP új telefonja?
Egy kiszivárgott kép alapján úgy tűnik, hogy a HP várhatóan harmadszor is visszatér az okostelefonok piacára.
Hír 49
-
Készül a hathüvelykes One Max
Full HD kijelzővel és Snapdragon 800 processzorral érkezik a HTC idei csúcsmodelljének nagyra növesztett kiadása.
Hír 51
-
Lumia 920 – leárazva
Az Egyesült Királyságban egy hétig száz fonttal olcsóbban érhető el a Nokia Windows Phone 8 palettájának korábbi ékköve.
Hír 39
-
Készül a Galaxy Mega 6.3 DuoS
Minden oldalról megtekinthető a Samsung legnagyobb okostelefonjának kétkártyás változata.
Hír 19
-
Acer táblagép Tegra 4 processzorral?
Csúcsragadozóval készül az olcsó internettábláiról ismert Acer.
Hír 15
-
Mobilarena TV: ZTE Blade Super
A ma bemutatásra kerülő ZTE újdonság kétmagos processzorral, 4,5 hüvelykes HD IPS kijelzővel és némileg visszafogott árazással próbál domborítani.
MA!TV 110
-
Pro Camera korábbi modellekre
A Nokia közleménye szerint a Lumia 1020 kameraszoftvere a kilences sorozat három tagjára is elérhető lesz.
Hír 26
-
TDK nyereményjáték a Mobilarenán
Újabb nyereményjátékot indítunk, melyben a TDK Life on Record termékekkel kapcsolatos kérdéseken keresztül vezet az út a nyereményekig.
Hír 24
-
Butterfly S – kétkártyás változatban
Kínában két hálózat egyidejű elérésére is alkalmas lesz a HTC „pillangója”.
Hír 24
-
A Motorola X ért a szóból
Az Open Mic szolgáltatásnak köszönhetően a telefon megérintése nélkül is elérhető a Google Now hangutasítás szolgáltatása.
Hír 78
-
Lumia 1020 – bőrtok és kamera markolat
Elegáns bőrtokot és saját akkumulátorral rendelkező, fotózásra kiélezett markolatot mutatott be a Nokia.
Hír 68
-
WP blog: Befutott az első Lumia 1020 reklámfilm
Hivatalos felvételen látható a múlt héten bemutatott készülék.
Blogbejegyzés 45
-
Videón a BlackBerry „Aristo”
Ezúttal videokamera előtt pózolt az öthüvelykes kijelzővel szerelt BlackBerry A10.
Hír 25
-
Galaxy blog: Dupla kijelzős okostelefon érkezhet?
A Samsung új szabványa egy széthajtogatható készülék képét rajzolja ki.
Blogbejegyzés 25
-
Alkalmazásbemutató: Cig finder
A Cig finder névre hallgató alkalmazás a legközelebbi Nemzeti Dohánybolt megtalálásában segíti a felhasználókat.
Hír 19
Hirdetés
Percről percre
it A SoftBank szerint nehéz a munkája a call centerek dolgozóinak, ezért olyan AI-megoldásokkal segítenének, amelyek az ideges telefonálók hangját egyszerűen átalakítják nyugodt stílusúra.
Állásajánlatok
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Cég: Ozeki Kft.
Város: Debrecen
Rövid videón a Black Myth: Wukong
gp A sokak által várt játék a tervek szerint autusztus végén debütál PC-n és konzolokon.
2024 - Íme a 21. héten megjelenő játékok listája
gp Az elkövetkező napokban érkezik végre a Senua's Saga: Hellblade II és az xDefiant.
Konzolokra is megjelenik a The Glass Staircase
gp Alig néhány nap múlva PlayStationre, Xbox-ra és Nintendo Switch-re is elérhető lesz a program.
MultiVersus - Fókuszban a PVE mód
gp Az egymás elleni csatározások mellett többek között egyéb kihívások is várnak az érdeklődőkre.
Premier előzetesen az xDefiant
gp Az ingyenes multiplayer FPS premierjére alig két napot kell már csak várni.
SteamWorld Heist II - Középpontban a történet és a küldetések
gp A folytatás érkezésére kicsit még várni kell, az új rész augusztusban debütál.
Mégis kap egy utolsó nagyobb frissítést a Redfall
gp A készülő update többe között offline módot is elhoz azok számára akik még mindig kitartanak a játék mellett.
- Milyen RAM-ot vegyek?
- Melyik tápegységet vegyem?
- Luck Dragon: Kenyér
- OpenWRT topic
- Autós topik látogatók beszélgetős, offolós topikja
- CASIO órák kedvelők topicja!
- Fotók, videók mobillal
- Elcsípte a Huawei kameratelefonja az első helyet
- PlayStation 5
- Elfelejtettem egy játék címét
- További aktív témák...